Csődbe ment a Sky Europe

Néhány napja jött a hír, mely szerint csődbe ment az egyik legnagyobb diszkont légitársaság, a SkyEurope. A hír nem volt meglepő és váratlan, főleg nem azok körében, akik kicsit is jártasak, vagy foglalkoznak utazással.

 

A SkyEurope légitársaságot 2001 szeptemberében alapították, és a pozsonyi központú cég ezzel Közép-Kelet-Európa első fapados légitársasága lett. Az első járatukat Pozsony és Kassa között indították 2002. február 13-án. Fénykorában a társaság öt bázisról (Pozsony, Budapest, Krakkó, Prága, Bécs) 20 ország 37 városába repült. Magyarországra 2003-ban érkeztek és november 14-én indultak az első járatok London és Párizs felé. A SkyEurope Airlines 2006-ban közel 3 millió utast szállított, 2007-ben pedig több mint 3,6 millió utas választotta őket. A társaság részvényei - elsőként a régió diszkont légitársaságai közül - 2005 szeptemberében bevezetésre kerültek a bécsi és a varsói tőzsdére. A társaság 2007. október 28-tól megszüntette budapesti járatait, majd idén tavasszal Bécsből is "kitiltották" fizetési mulasztás miatt, majd ez év szeptember 1-jén, 8 év után becsődőlt.

Igaz, ami igaz a légitársaság rendkívül kedvező árakon utaztatott, és folyamatosan akciózta is a jegyek árát (1Ft-os jegy). De úgy tűnik, így sem tudott fennmaradni, és idén már csak vergődött a piacon, majd a napokban végleg lehúzta a rolót.

Több utasa maradt Európa szerte, köztük magyarok is, a cég azonban könnyelműen csak annyit javasolt az utasoknak, hogy foglaljanak jegyet egy másik járatra. Illetve sem az online, sem a készpénzben megvásárolt jegyekre nem jár kártérítés, csak a hitelkártyás fizetéseket áll módjában visszafizetni.

 

Több mint 100 panasz érkezett a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségéhez (FEOSZ) a SkyEurope járatainak törlése miatt néhány nap alatt. A civil fogyasztóvédelmi egyesület közölte, hogy hétfőn levélben fordult a SkyEurope légitársasághoz, amelyben felhívta a szlovák székhelyű vállalkozás figyelmét a hatályos jogszabályok betartására, köztük a tájékoztatási, a jegyár-visszafizetési, és a kártalanítási kötelezettségre. Ha a SkyEurope továbbra sem tartja be a jogszabályi rendelkezéseket, úgy a FEOSZ minden lehetséges jogi lépést megtesz a fogyasztók érdekében - közölte a civil szervezet.

A szövetség álláspontja szerint az Európai Unió rendelete nem szabályozza megfelelően és teljes körűen az utasok tájékoztatási kötelezettségét csődhelyzet esetén. Ezért fordulhatott elő, hogy még a légitársaság szeptember elsejét megelőző napon is értékesített jegyeket, annak ellenére, hogy tudta, másnaptól beszünteti az utasok szállítását.

 

Sajnálom a kint rekedt utasokat, és azokat, akik most futnak a pénzük után, de a pillanatnyi helyzet nem kecsegtet semmi jóval. Voltak előjelek, a budapesti távozás, majd bécs is kitiltotta a járatokat...

 

 

Csődbe ment a Sky Europe bejegyzés elolvasása

18. Budapesti Nemzetközi Bor- és Peszgőfesztivál 2009

Szebbnél szebb borok, kulináris élmények, látvány, zene, hangulatos ünnepi forgatag, több mint 200 borászat 15 országból, közel 60 színvonalas, szórakoztató, kulturális produkció. Mindez így, együtt a Borfesztiválon!

 

A rendezvény a Boregyetemmel kezdődik, még a fesztivál előtt három nappal. A három nap alatt neves szakemberek segítségével laikusok, borkedvelők, szakmabeliek sajátíthatják el, illetve gyakorolhatják a borkóstolás tudományának alapjait. A résztvevők számos új információt kapnak a magyar bor múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Idén többek között szó lesz a Cava-ról, a spanyol minőségi pezsgőről, a pezsgőbontás fortélyairól, bemutatkozik a Borfesztivál díszvendége, a spanyol Freixenet Csoport, és betekintést lehet nyerni a soproni Kékfrankos, valamint a Tokaji borok világába.

A rendezvény fő eseménye az 5 napon át tartó Borkiállítás és Vásár (Borfesztivál), amelyen Magyarország borászainak színe-java kínálja kóstolásra legszebb borait, valamint a hazai nedűk mellett neves borkereskedők és a vendégország jóvoltából számos külföldi bor is bemutatásra kerül.  A Borfesztivál borkínálatban ott lesznek a hazai és a rangos nemzetközi versenyeken érmeket, díjakat nyert borok, valamint készítőik, akik szívesen válaszolnak az érdeklődők kérdéseire. A Borfesztiválon a méltán híres magyar ételek is bemutatásra kerülnek. Az egyszerűbb ételek mellett rengeteg ínyenc falat várja a vendégeket, többek között grill- és bográcsételek, halászlé, kemencében, egészben sült harcsa, haltöpörtyű, töki pompos, ropogós rétesek, péksütemények, szendvicsek, juh-, kecske-, tehénsajtok, borkorcsolyák.

Öt napon át, két színpadon zajlanak ismert előadók hangulatos, élvezetes, színvonalas előadásai. Fellép többek között a Ghymes, Csík Zenekar, Hot Jazz Band, Four Fathers, Benkó Dixieland Band, a Kaláka, a Makám, Szalóki Ágnes, az Etnofon Zene Társulás. A szombati nap főszereplői a néptánc együttesek, akik látványos népviseletben mutatják be Magyarország számos vidékének táncait.

A borversenyek szigorú, nemzetközileg elfogadott szabályok szerint, gyakorlott borbírák segítségével, a nagyközönség kizárásával zajlanak. A Borfesztivál vendégei számára ezt az ellentmondást próbálja feloldani. A VinAgora sátorban az érdeklődők idén is megismerkedhetnek a világ első borbíráló informatikai rendszerével, a BiralNet programmal, így szakemberek segítségével egy órára borbírává válhatnak.

Magyar viseletet, népzenét, táncokat, szokásaink sokszínűségét idén mintegy 800 főt megmozgató szüreti felvonulásba foglalva mutatják be a közönségnek szeptember 12-én, szombaton. A menetet a vendégország hagyományőrzői, a magyarországi borvidékek elöljárói, borrendjei, borbarát egyesületei, valamint a borrégiókat képviselő néptánc együttesek tagjai alkotják.

 

Jegyet akár elővételben is vásárolhatunk (itt), a napijegy 2 300 Ft, az 5 napra szóló jegy 6 300 Ft-ba kerül.  Az esemény helyszínéül idén is, már-már hagyományszerűen a Budai Vár szolgál.  A Boregyetemet Magyar Kultúra Alapítvány Székházában (1014 Budapest, Szentháromság tér 6.) kerül megrendezésre, a napi belépő itt 4 200 Ft, a 3 napi jegy 10 000 Ft. A jegy ára tartalmazza a borkóstolás árát is.

 

18. Budapesti Nemzetközi Bor- és Peszgőfesztivál 2009 bejegyzés elolvasása

Prága, örök kedvenc

Prága az egyik kedvenc városom (a sok közül). Már többször jártam itt, viszonylag közel van, és olyan hangulatos, hogy szerintem soha sem lehet megunni. Sokan hasonlítják Budapesthez is, szerintem helytelenül, amúgy is feleslegesnek és butának tartom ezt, mert két különböző országról, városról, kultúráról, történelemről, művészetről, gasztronómiáról...beszélünk. A közös vonások talán abból gyökereznek, hogy mindkét ország a "keleti blokkhoz" tartozott, és nagyjából egy időben történt a rendszerváltás mindkét országban. Hogy azóta mi történt Magyarországon, és mi Csehországban, az más kérdés, de ebbe inkább ne is menjünk bele. Lényeg, hogy a főváros páratlan, évente több ezer turista keresi fel, és sokan visszatérő vendégek, és rajongói Prágának.

 

Prága 1922 óta a Cseh Köztársaság fő- és egyben legnagyobb városa. Sok jelzővel illetik a várost, szerintem a leginkább igaz a "száztornyú város", mivel annyi törnyos, csúcsos épülete van.. Leginkább azt kedvelem a városban, hogy a történelmi, műemlék, régi épületek mellett kialakult, kialakulóban van a modern Prága is, üvegépületekkel, irodaházakkal, másrészt még mindig a művészet közép-kelet-európai Mekkája. A város 22 kerületből (adminisztratív egységből) áll.

 

A várost a Moldva folyó szeli ketté, akárcsak Budapestet a Duna. A kilenc dobra épült városban a folyó 31 km hosszan kanyarog, több szigetet kialakítva. Innen ered a város neve is, a „prah” csehül zúgót jelent, és az bizony szép számmal van.

 

A város látnivalókban igen gazdag, a történelmi óváros 1992 óta a Világörökség része. Érdemes megnézni a Zsidónegyedet is, hiszen a városban jelentős a zsidó kultúra, többek között itt található Kafka szülőháza is.  Az ország történelme igen színes és ennek emlékei a mai napig megtekinthetőek, mivel a várost a háborúk ideje alatt nem érte nagy támadás. A Vencel tér és környéke is sok látnivalóval várja a turistákat, ez már az újabb Prága arcát mutatja, itt található a Nemzeti Múzeum is.

Kihagyhatatlan, és első számú úti cél a Hradzsin. szobrok, templomok, paloták. Melyek közül talán a leghíresebbek pl. a kolozsvári testvérek Sárkányölő Szent-György szobra, vagy a Szent-Vitus Székesegyház.

A Várnegyed és a Kisoldal is rengetek látnivalót rejt, ha van időnk, és hosszabb időt töltünk el a városban, vagy már járunk többször a városban, akkor a külsőbb kerületeket is érdemes bejárni, mert itt is sok érdekes épületet, szobrot láthatunk. 

 

A város tömegközlekedési hálózat szerintem jó, és nem is túl drága, illetve váltható napi jegy, amely bármelyik közlekedési eszközre egyaránt jó, 24 órán keresztül.

Számos étterem, bár, szórakozóhely várja a vendégeket. Én már hallottam olyanról, hogy a turistákat (barátaimat) megpróbálták lehúzni, de nekem nem volt még ilyen tapasztalatom, sőt szerintem a csehek nagyon kedvesek, vendégszerzőek, vár a nyelvül kicsit fura, de angolul, németül mindenhol beszélnek. Egy prágai sörözőbe mindenféleképp térjünk be, még akkor is ha nem szeretjük a sört (én sem szeretem), de olyan egyedi hangulat uralkodik az ilyen helyeken, ami páratlan. Másik „nemzeti italuk” a Becherovka, ami szintén nem a kedvencem, de mégis csak más érzés cseh földön inni ezt a cseh italt, mint itthon. (Apukám mondja mindig, hogy amit lehet, azt próbáld ki, ha elutazol, egyél, igyál, szórakozz, és ne húzd a szád semmire, mert egyszer élsz!) És ha ittunk, enni is kell valamit, hát természetes, hogy knédli minden mennyiségben, mindenféle ízesítésben, édese, sósan, minden mellé köretként! Ez már csak így megy náluk! Az én abszolút kedvencem a kluyda, ami savanyú gombaleves sok gombával.

 

Híres prágaiak, kik itt születtek, vagy éltek, és akikre a mai napig büszke a prágai lakosság:

  • IV. (Luxemburgi) Károly
  • Husz János
  • Rainer Maria Rilke
  • Wolfgang Amadeus Mozart
  • Johannes Kepler
  • Franz Kafka
  • Václav Havel
  • Jiří Menzel
  • Antonín Leopold Dvořák
  • Karel Čapek
  • Miloš Forman
  • Martina Navrátilová
  • Pavel Nedvěd

 

Jó utazást!

 

Prága, örök kedvenc bejegyzés elolvasása

XII. Zsidó Nyári Fesztivál

A következő programot szeretném a figyelmetekbe ajánlani, mindenféle vallási hovatartozástól függetlenül.

 

Idén már XII. alkalommal rendezik meg a Nyári Zsidó Fesztivált, augusztus 30 és szeptember 6. között., Budapesten. Több helyszínen várják a látogatókat, színes kulturális programokkal.  A fesztiválra nem csak zsidó vallásúak látogatnak ki, hanem bárki, olyanok is, akik pusztán csak érdeklődnek a zsidó művészet iránt.

A fesztivál mottója. „ Zsidó művészet, nemcsak zsidóknak. Olyanoknak, akik az igazi és színvonalas kultúra iránt érdeklődnek.”

 

Főbb helyszínek:

  • Dohány utcai Zsinagóga (1074 Budapest, Dohány u. 2-6.)
  • Frankel Leó utcai Zsinagóga (1023 Budapest, Frankel Leó u. 49.)
  • Gozsdu udvar (1051 Budapest, Holló u. 10-14.)
  • Holokauszt Emlékközpont (1094 Budapest, Páva utca 39.)
  • Magyar Zsidó Múzeum (1077 Budapest, Dohány utca 2.)
  • Ráday Galéria
  • Rumbach utcai Zsinagóga (1075 Budapest, Rumbach Sebestyén u. 3.)
  • Symbol Budapest (1036 Budapest, Bécsi út 56.)
  • Uránia filmszínház (1088 Budapest, Rákóczi út 21.)

 

Fellépők, programok:

  • Horgas Eszter és a Class Jazz Band koncertje
  • Palya Bea est
  • Robert Capa kiállítás
  • Cuban  Sephardic Journey - Elsa Valle és a Latin Jazz Syndicate
  • Borvacsora kóser stílusban
  • Falusi Mariann önálló estje
  • Kleznmer és jazz – Zsidó dalok a Balkánról – Nikola Parov Quartett
  • Szalóki Ági Karády estje

 

 

A program színes, a hazai fellépők mellett, számos országból érkeznek fellépők az eseményre. A jegyárak programonként változóak, a fesztivál központi irodájában és interneten is megvásárolhatóak. Szerintem érdemes kilátogatni! Jó szórakozást!

(Részletek itt!)

 

 

XII. Zsidó Nyári Fesztivál bejegyzés elolvasása

Augusztus 20.-i programok

Már nagyon vártuk ezt a hétvégét, négy nap pihenés! Mivel augusztus 20. csütörtökre esik, így a héten már nem kell dolgozni, viszont jövő hét szombaton, azaz 29.-én munkanap lesz. :(

 

Mint minden évben, így most sem lesz unalmas az ünnepi hétvége. A főváros és az egész ország színes, változatos programokkal várja a vendégeket. A fővárosban természetesen a szokásos állami ünnepségekkel kezdődik a nap, de sok kísérőrendezvény is lesz:

  • 8:00- tól katonai bemutató, a köztársaság lobogójának felvonása, tisztavatás a Kossuth téren
  • 9.00-tól Kenyérfesztivál, programok a Városligetben, a Vajdahunyad vár környékén
  • Mesterségek Ünnepe a Budai Várban, augusztus 17. és 20 között
  • Dunaparti vigasságok, a Pesti alsó rakparton, a Lánchíd és az Erzsébet-híd között, augusztus 18.-20.
  • 14:30-tól RedBull Air Race verseny és légi bemutató a Duna felett, a Parlament előtt
  • 17:00-tól Szent Jobb körmenet a Bazilika környékén
  • 21:00-kor Ünnepi Tűzijáték a Duna felett

 

Debrecenben idén 40. alkalommal kerül megrendezésre a virágkarnevál, amit hagyományosan augusztus 20.-án rendeznek. A virágokkal kirakott figurák, már kora reggel indulnak a város központjából, a Nagyerdei Stadionba, ahol a nap folyamán meg lehet tekinteni a remekműveket, illetve szavazni is lehet a legjobbra. A menetben táncosok, mazsorettek, népviseletbe öltözött csoportok vonulnak fel. Este utcabál és tűzijáték.

 

Balatonbogláron idén is megrendezésre kerül a Szüreti Fesztivál, augusztus 18. és 23. között a Platán strandon. Talán a környék legnagyobb eseménye ez, ilyenkor a szomszédos településekről is ideözönlenek a turisták.

 

Hasonlóan nagyszabású rendezvény az északi parton az Almádi borfesztivál. Ez a rendezvény már augusztus 7.-én nyitott és vasárnapig tart. A rendezvény a Füredi borfesztivállal vetekszik, ami egy nappal később augusztus 8-én kezdett, viszont a hónap végéig, 30.-ig várja a vendégeket.

 

Hatodik alkalommar rendezik meg Orosháza-Gyopárosfürdőn az Európai Kenyérünnepet, 19.-20.-án! Ahol a kenyérkészítés fortélyait leshetjük meg, nem csak magyar módra, emelet természetesen több kísérőprogram, és könnyűzenei fellépő is részt vesz az eseményen.

 

Az országban mindenhol szerveznek valamilyen programot az állalapítás évfordulójára, többnyire ezek a bor és az kenyér köré épülnek. Egész napos rendezvények, zenei fellépők, utcabál és tűzijáték, akármerre is menjünk, ez vár ránk. Ha valaki azonban szeretné, ezeket a tömegrendezvényeket elkerülni az szervezzen inkább családi kirándulást. Nagyon

Szép időt jósolnak, valószínűleg a város és szabad strandok is tele lesznek, a nyár mondhatjuk utolsó hétvégéjén.

Program van bőven, mozduljunk ki, és élvezzük a nyár utolsó napjait! Jó szórakozást!

 

Augusztus 20.-i programok bejegyzés elolvasása

Az ország tortája 2009

 

Első évben, 2007-ben a Madártej torta nyert, tavaly a Szatmári szilvatorta volt a befutó.

Idén is a legnevesebb cukrászdák szálltak versenyben, összesen 15 különböző ízű tortát neveztek a mesterek, többek között olyanokat, mint a Borkirály torta, a Mákosguba torta. A nyertes végül a Zila Kávéház és cukrászda alkotása a Pándi meggytorta lett.

A tortát először augusztus 20. lehet megkóstolni több cukrászdában, illetve a Kossuth téren mutatják be az országnak, ahol (hosszas sorban állás és verekedés után) bárki megkóstolhatja a több zer szeletes óriás tortát!

 

Íme, a recept, bárki próbálkozhat, ha kedvet érez:

Piskótához:

Egész tojás: 3 db
Kristálycukor: 17 dkg
Meggy (friss): 14 dkg
Tej (2,8 %): 3 evőkanál
Olaj: 1 dl
Vaj (olvasztott): 7 dkg
Liszt: 19 dkg
Sütőpor: 1 zacskó
Fél citrom reszelt héja és leve
Fahéj: 2 csipet

Alapkrémhez:

Tej: 2 dl
Kristálycukor: 8 dkg
Tojás sárgája: 10 dkg
Fehércsokoládé (valódi): 7 dkg
Mascarpone: 15 dkg

Meggytöltelékhez:

Meggy (mirelit): 36 dkg
Meggylé: 2 dl
Pudingpor: 3,5 dkg
Kristálycukor: 7 dkg
Fél citrom reszelt héja
Negyed citrom leve
Fahéj: 2 csipet
Cherry brandy: 6 ml

Betöltéshez:

Alapkrém 40 dkg
Tejszínhab 20 dkg
Főzött zselatin 4 dkg

 

Elkészítés

Az egész tojást a cukorral felmelegítjük, majd kemény habot készítünk belőle. Egy edénybe belemérjük a meggyet, enyhén darabos péppé törjük, majd hozzátesszük az olajat, vajat, tejet, citromot és jól elkeverjük. Ezután a felvert tojáshabot is hozzáadjuk és lazán elkeverjük. Kimérjük a szárazanyagokat és folyamatos keverés közben óvatosan hozzáadjuk a tojásos alaphoz. A bekevert massza enyhén folyós állagú lesz.

A bekevert piskótát három tortaformába töltjük és 210 °C-on 10-12 percig sütjük. A piskóta nagyon puha, laza szerkezetű, ezért sütésnél vigyázzunk, nehogy kiszáradjon. Sütés után a felületét meghintjük cukorral, majd rárakunk egy sütőpapírt és azonnal megfordítjuk.

A tejet a cukorral és a mascarponeval felforraljuk, hozzáadjuk a fehér csokoládét, majd folyamatos keverés közben újraforraljuk. Ekkor hozzácsurgatjuk a tojássárgáját, amivel besűrítjük. Végül, még forrón összeturmixoljuk.

A meggyet ledaráljuk, majd a citromhéjjal és citromlével elkeverjük. A pudingport feloldjuk a meggylé egy részével, a többit pedig felforraljuk a cukorral, majd a pudinggal besűrítjük. Ekkor hozzáadjuk a meggyet és tovább kevergetjük, míg egyet nem rottyan.

A tortát tortaformába töltjük. A piskótákat megkenjük meggykrémmel. A tejszínes krémet három részre osztjuk, majd a piskótával megegyező vastagságban betöltjük a tortát. Végül a tetejét simára kenjük.

A tortát finomra darált pörkölt dióval vonjuk be, minden szeletre tejszínrózsát nyomunk, majd csokoládépasztillával, meggyel és zöld marcipánlevelekkel díszítjük.

 

Sok sikert!

 

Az ország tortája 2009 bejegyzés elolvasása

Thaiföld, a megvalósulni látszó álom

Hát igen, álmokból aztán nincs hiány!

Szóval idén nem tervezzük semmilyen külföldi nyaralást, hanem inkább télen, a hidegből elmenekülünk valami csodaszép, de elsősorban meleg helyre, mégpedig Thaiföldre.

A szervezés már megkezdődött. Egyelőre még csak abban a stádiumban áll, hogy össze kell szervezni a csapatot, és össze kell állítani a terveket, mikor hova, mivel, mennyi ideig stb.

A tervek szerint két-három hétre utazunk, január vége felé. Az igaz az lenne, ha az ünnepeken mennénk, de sajnos akkor még javában vizsgaidőszak van a főiskolákon, így a többség tanul, de utána jó nagy vizsgatemető bulit csapunk Először pár napot eltöltünk Bangkokban, majd valamelyik szigetre (Phuket, Pattaya) repülünk tovább, hogy ott a fehér homokos tengerparton elnyújtózva, koktélt szürcsölgetve pihenjük ki a téli depressziónkat. Ilyen környezetben nem nehéz.

A repülőút nagyon hosszú lesz, majdnem egy teljes napot vesz el, és még az időeltolódással is számolni kell.  Budapest- Amszterdam-Bangkok, ennyi már biztos, a többi még elég képlékeny. A repülőjegy, ha időben foglal az ember meg van olyan 200-220ezer forintból és ebben már a belföldi járat is benne van. És aztán ott minden, de tényleg minden potom pénzért van. Étel, ital, szállás, ruha, ékszerek, bármi. Kb. a kétheti szállás 100ezer forint, és akkor nem is valami viskóban kell tanyázni, ez már szállodai ár!

Ha valaki már járt arrafelé és van valami jó ötlete, azt szívesen várom, sokat segítene! Hova érdemes elmenni, megnézni, mire kell figyelni, óvatosnak lenni. sokat olvastam már az országról és a népről is, de a személyes tapasztalatok mégis csak jobbak!

Thaiföld, a megvalósulni látszó álom bejegyzés elolvasása

Sziget 2009

Hivatalosan ugyan ma indul a Sziget Fesztivál, de igazából már két napja folynak az események a Hajógyári-szigeten.

Számos országból érkeztek külföldiek, de a kemény magot még mindig a magyar közönség jelenti. Van, aki egy éven át erre készül, van akinek ez jelenti a nyaralást.

Az biztos, hogy a Sziget egy hatalmas (majdnem) egy hétig tartó buli. A nyár, Magyarország és Európa egyik legnagyobb fesztiválja.

Napijegy 10 500 Ft, 23 óra után, félnapos jegy 5 250 Ft. (Telt ház esetén nem érvényes.)

"Hazamenős" bérelt 39 000 Ft, "Ottalvós" bérlet 46 900 Ft.

 

A mínusz egyedik napon a Tankcsapda adott jubileumi koncertet, húszadik születésnapja alakalmából.

A nulladik nap fő témája a rasszizmus köré épült, azaz pontosabban ellene.

Ma, azaz az első napon fellép

  • Nouvelle Vague
  • Lily Allen
  • Žagar
  • Prosectura
  • Pál Utcai Fiúk
  • José Padilla
  • Paul Rogers

 

Második nap fellépői

  • The Ting Tings
  • Die Toten Hosen
  • Fatboy Slim
  • Armin van Buuren

 

Harmadik nap

  • The Prodigy
  • Pendulum
  • Anima Sound System
  • Grooverider

 

Szombaton tiszteletét teszi

  • Placebo
  • Manic Street Preachers
  • Jamie Winchester
  • Eric Prydz

 

A zárónapon pedig itt lesz

  • The Offspring
  • Faith No More
  • Belmondo
  • Deák Bill Gyula
  • Paul Oakenfold

 

 

Azért a Sziget programján érezhető. hogy már akit lehetett, azt már felvonultattak, és nekem az az érzésem, mintha az igazi nagyon idén elmaradtak volna.

 

 

Sziget 2009 bejegyzés elolvasása

New York, New York...

Életem egyik álma vált valóra, mikor megkaptam a barátnőm esküvői meghívóját! Helyszín: New York, Queen Mary2!!!! Ááááá, sikoly, öröm, meg amit el lehet képzelni!

Jó, oké, azért nem ennyire pénzes a csaj, hogy az egész pereputtyát meghívja, hanem ő ott dolgozik a hajón, bartenderként, és így adott volt a helyszín. És épp július elején kötöttek ki New York-ban, mai a barátnőm kedvenc városa, az esküvő gondolata meg már régóta foglakoztatta, így kitűzték a nagy napot. A meghívókat már jó előre kiküldték, hogy, aki tud és van kedve, no meg az anyagiakban is dúskál, az vegyen egy repülőjegyet, a többiről ők gondoskodnak.

Nem volt kérdés, hogy megyünk! Rögtön el is intéztük a repülőjegyet, amit mivel hónapokkal előbb lefoglaltuk viszonylag jó áron megkaptunk.

Az út nem volt egy leányálom, elég hosszú volt, és az időeltolódás is megviseli az embert.  De a kinti élmények kárpótoltak mindenért. Habár az esküvő miatt nem volt nagyobb időnk nézelődni, azért elmaradhatatlan volt a Times Square, a Szabadság-szobor, az Empire State Building, és a Central Park.

És a hajó! Hát az valami álom! Bár nem volt luxus kabinunk, de a fedélzeten mindent ingyen és bérmentve használhattunk, bárok, éttermek, medence, fitneszterem, kozmetika, szauna, masszázs és minden, mint szem, szájnak ingere! Valószínűleg normál körülmények között nem lett volna lehetőségem eljutni ide (bár maga a hajóút nem túl drága, de az összköltség már igen magasra rúghat a végén).

A tempó nagyon feszített volt, de örök élmény marad. Engem mindig lenyűgöznek a nagyvárosok, London, Párizs, Róma, mind pörögnek és a fiatalok éltetik, de New York teljesen más. Los Angeles-ben és környékén már volt szerencsém járni, de nekem a ez a majdnem "főváros" mégis más élményt nyújtott. Annyira, de annyira hatalmas, csillogó, sokszínű és káprázatos. Nem vagyok egy USA-fan, de aki teheti és van rá lehetősége, az mindenképp látogasson el a városba, és lehetőleg töltsön el hosszabb időt, hogy mindent meg tudjon nézni, mert néhány napba nem fér bele.

 

New York, New York... bejegyzés elolvasása

Egy kis retro dizsi!

Az előző Balatoni láz című remek és klasszikus zeneszámon felbuzdulva nekiestem a youtube-nak és kerestem néhány igazi, nyári alkotást, persze mindet a magyar retro jegyében! :)

 

1.) Carpe Diem - Álomhajó

 

2.) UFO - Napolaj

 

3.) UFO - Nyár van (Eredetileg Neoton Familia)

 

4.) KFT - Afrika

 

5.) Pancsoló kislány

Egy kis retro dizsi! bejegyzés elolvasása

Balatonátuszás

 

A hétvégén, augusztus 1.-én került (végre) megrendezésre az idei, 28. Balaton átúszás. Eredetileg egy héttel előbb, július 25.-én lett volna, de az égiek máshogy akarták, és a szervezők, valamint a balatoni Vizi rendészet elnapolta ("elhetelte") a dolgot.  És milyen jól tették, mert 1-én verőfényes napsütésre, melegre ébredtünk, és nem mellesleg az egész heti kánikulának köszönhetően a tó vize is kellemes volt.

 

Az átúszást Révfülöp és Balatonboglár között rendezik. A rajt az északi parton van reggel nyolc órától folyamatosan délután kettőig. A táv 5,2 km.  Indulás előtt kötelező orvosi vizsgálaton kell átesniük a résztvevőknek, majd ha minden rendben, irány a tó. A nevezési díj idén 3 900 Ft volt (nevezni  Révfülöpön lehetett).

A táv során átlag 20-30 méterenként álló hajók, motorcsónakok biztosítják az útvonalat. A verseny napján a Balatoni Hajózási Zrt. a versenyzők könnyebb közlekedésének érdekében külön hajókat biztosított Balatonboglárról Révfülöpre.

A célba érkezőket a szponzorok által felajánlott csomagokkal és emlék pólóval várták. a nap folyamán a szurkolókat és idelátogatókat különféle programokkal várták.

 

Néhány adat a Balaton átúszásról:

Indulók száma: 8312 fő

Férfi: 70,3%

Nő: 29,7%

Külföldi: 3,1 %

Külföldi országok száma: 24

Feladta: 1,1%

 

Legidősebb férfi: Bálint Béla, 1931

Legidősebb nő: Dr. Csabalik Gyuláné, 1934

 

Legfiatalabb férfi: Mucsy Gergő, 1999

Legfiatalabb nő: Mátó Sára, 2000

 

Legjobb férfi: Pták Olivér 1:03:59

Legjobb nő: Prohászka Ágnes 1:08:28

 

Átlagos úszott idő: 2:44:14

 

Gratula az átúszóknak!!


 

Balatonátuszás bejegyzés elolvasása

Balatoni hajózás

Néhány napja tértem haza hosszabb balatoni vakációmról, ami leginkább passzív pihenéssel telt. Azonban egyik nap a baráti társaságunk úgy döntött, hogy Balatonboglárról áthajózik Badacsonyba és ott tölti el a napot egy kicsit aktívabban, mint a többit. Természetesen a nap fő motivációja a borkóstolás és borospince látogatás volt. Azonban mikor kikértük a jegyeket a boglári hajóállomáson kicsit megrökönyödtem! A menettérti jegy ára (teljes áru) 2 600Ft/fő volt! Hát, ha már ott voltunk menetfelszerelésben, akkor irány a víz, de még egy jó darabig ez járt a fejemben. Természetesen a hajón nem volt hely, akkora tömeg akart átjutni a túlpartra! Ennyi pénzért még állhatom is végig a háromnegyed órás utat! Egyetlen dolog vigasztalt meg, hogy épp borfesztivál volt Badacsonyba és kiváló, nagyon jó minőségű borokat ittam!

 

 

Persze aztán a borok íze, és a kialakuló jó hangulat felejttette velem ez a csapást! De az biztos, hogy a közeljövőben ne tervezek balatoni hajókázást!

A dunai hajóutak is ennyire drágák?

 

Balatoni hajózás bejegyzés elolvasása

A leg…. európai városok:

A TripAdvisor olvasói között készült felmérés szerint, melyben 2.376 európai utazó vett részt, és az ő véleményük szerint állították össze a legek listáját. 

London az, az európai város, ahol a legjobbak az ingyenes programok és a közparkok. A londoni konyhát a világon a legrosszabbnak szavazták a világ legnagyobb és legnépszerűbb utazási portálja, a TripAdvisor. A szavazatok szerint Európa legtisztább városa: Koppenhága, a legkoszosabb pedig London, immár második éve. Az utazók a legdrágább városnak is Londont választották, a legkedvezőbb ár-érték arányt pedig Prága nyújtja szerintük. Építészeti szempontból Barcelona a legérdekesebb, Varsó pedig a legrondább.

 

A leg…. európai városok:

Legjobb ingyenes programok: 1. London 2. Róma 3. Barcelona


A leginkább túlértékelt: 1. Párizs 2. London 3. Dublin


A leginkább alulértékelt: 1. Krakkó 2. Bruges 3. Edinburgh


A legbarátságosabb helyek: 1. Dublin 2. Amsterdam
3. Edinburgh


A legunalmasabb: 1. Brüsszel 2. Zürich 3. Dublin


A legjobb turista-útvonalak: 1. London 2. Párizs 3. Róma


A legromantikusabb: 1. Velence 2. Párizs 3. Róma


A legdrágább: 1. London 2. Párizs 3. Velence


A legjobb ár-érték arány: 1. Prága 2. Amszterdam 3. Isztambul


A legjobb éjszakai élet: 1. London 2. Amszterdam 3. Barcelona


A legtisztább: 1. Koppenhága 2. Zürich 3. Stockholm


A legkoszosabb: 1. London 2. Párizs 3. Athén


A legjobb konyha: 1. Párizs 2. London 3. Róma


A legrosszabb konyha: 1. London 2. Moszkva 3. Varsó

(Itt nekem valami nem tiszta, hogy lehet a második legjobb konyha egyben az első legrosszabb is??? - Valaki nem vett részt esetleg a felmérésben???)


A legszebb épületek: 1. Barcelona 2. Róma 3. London


A legrondább épületek: 1. Varsó 2. Berlin 3. Brüsszel


A legjobb közparkok: 1. London 2. Párizs 3. Barcelona


A legjobban öltözött emberek: 1. Párizs 2. Róma 3. Madrid


A legrosszabbul öltözött emberek: 1. London 2. Dublin 3. Moszkva

 

Én több ellentmondást és érdekes végeredményt vélek felfedezni, nem tudom, Ti hogy vagytok vele!?

 

A leg…. európai városok: bejegyzés elolvasása

Budapest srandjai

Sokaknak nincs lehetőségük, hogy nyaralni menjenek akár csak pár napra is. Nekik nyújtanak némi felfrissülési lehetőséget a városi strandok. A fürdőkről már írtam, szezonálisan némelyik működtet egy-két hideg vizes medencét, de én ezeket nem ajánlom azoknak, aki csak a forróság elől akarnak elmenekülni. Sokkal jobbak és komplexebb szolgáltatást nyújtanak a strandfürdők, ahol az egész napot kellemesen el tudjuk tölti.

 

Budapest (nagyobb) strandjai:

 

1.) Újhegyi Strandfürdő - 1108 Újhegyi út 13.

2.) Csepeli Strandfürdő - 1213 Hollandi út 14.

3.) Csillaghegyi Strandfürdő - 1038 Pusztakúti út 3.

4.) Dagály Strandfürdő - 1138 Népfürdő utca 36.

5.) Pünkösdfürdői Strandfürdő - 1039 Királyok útja 272.

6.) Palatinus Strandfürdő - 1138 Margitsziget

7.) Paskál Strandfürdő - 1149 Egressy út 178.

8.) Római Strandfürdő - 1031 Rozgonyi Piroska utca 2.

Ezen kívül a város uszodái is nyáron nyitott medencékkel is várják a vendégeket (a többségük).


 

Budapest srandjai bejegyzés elolvasása

Népek konyhája - a magyar konyha

Minden népnek meg van a maga ízvilága és rendelkezik hagyományos és tradicionális ételekkel. Azonban én azokat a konyhákat szeretném nektek megmutatni, amelyek egyediek és változatosak. Szerintem ilyen a magyar konyha is.

 

Ha magyar konyha, akkor mindenki a gulyással pedálozik, pedig nem hinném, hogy a magyar népnek ez lenne a nemzeti étele. Talán nem is tudok egyetlen ételt kiemelni, ami annyira jellemező lenne ránk. Az való igaz, hogy a hagymás-paprikás alappal készülő ételeink száma igen bőséges, de ezenkívül sültjeink, halételeink is népszerűek és ne felejtkezzünk meg a bőséges és ízletes egytálételeinkről sem valamint a főtt, sült tésztáinkról, tésztaételeinkről és süteményeinkről sem. A levesek se maradjanak le! No meg persze nagy kedvence, a magyar konyhára egyedülállóan jellemző főzelékek!

 

Jelentős változások a török hódoltság idején érték a magyar konyhát, de jelentős olasz behatás érte Mátyás uralkodás alatt, valamint a nagy földrajzi felfedezések hatására hazánkat is elérte.

Természetes a magyar konyhára is hatottak más nemezetek szokásai, illetve még ma is megfigyelhető, hogy bár nem vagyunk egy nagy ország, de régiónként, tájanként, népcsoportonként egy étel más-más nevet visel, illetve azonos ételek más-más módon készülnek.

 

Levesek:

·         Újházi tyúkhúsleves

·         Szatmári gombócleves

·         Jókai bableves

·         Lebbencsleves

·         Legényfogó leves

·         Frankfurti leves

·         Palócleves

 

Híres egytálételek:

·         (Bab)Gulyás

·         Lecsó

·         Töltött káposzta/paprika

·         Rizseshús

·         Paprikás krumpli

·         Rakott krumpli/kelkáposzta/karfiol

·         Székelykáposzta

·         Kocsonya

 

Sültjeink:

·         Kacsacomb

·         Libamáj

·         Csülök (Pékné módra)

·         Hurka, kolbász

·         Fasírozott

·         Sült oldalas/tarja

·         Rántott húsok

·         Vadas

 

Halételek:

(A BBC készített egy felmérést, hogy mi az az étel, amit mindenkinek életében meg kell kóstolnia, és a válaszadók szerint a friss hal kihagyhatatlan)

·         Halászlé

·         Sült pisztráng

·         Fogas bakonyi módra

·         Halkocsonya

·         Harcsapaprikás

 

Főtt tészták:

·         Burgonyás/káposztás tészta

·         Sonkás/húsos kocka

·         Grízes tészta

·         Túros tészta/csusza

·         Tojásos nokedli

·         Mákos tészta

·         Szilvásgomóc

·         (Tejberizs/gríz)

·         (Turógombóc)

 

 

Sült tészták:

·         Lángos

·         Kürtöskalács

·         Fánk

·         Aranygaluska

·         Palacsinta

·         Bukta

·         Mákos guba

·         (Rizsfelfújt)

·         Csörögefánk

·         Máglyarakás

·         Vargabéles

 

Sütemények:

·         Rétes (túrós, meggyes, mákos, káposztás, kapros-túrós, meggyes-mákos, sárgabarackos, almás…)

·         Bejgli

·         Zserbó

·         Képviselő fánk

·         Dobos-torta

·         Eszterházy-torta

·         Isler/Linzer

·         Rákóczi túrós

·         Lúdláb

·         Krémes

·         Pite almás, barackos, meggyes, túrós....

 

És a sort a vételenségig lehetn folytatni...

Jó étvágyat mindenkinek!

Népek konyhája - a magyar konyha bejegyzés elolvasása